Like Stronghold #5: Celtic Kings: Rage of War

A rovatban a Stronghold játékokhoz hasonló grafikájú, hangulatú, felépítésű, témájú; valós idejű stratégiai játékokról írok pár szót. A netes, vagy más platformokra írt, hasonló játékokat mellőzöm; szigorúan a PC-sekre koncentrálok. 

2002-ben látott napvilágot a Haeimont Games kezei közül. A játékhoz két folytatás is készült: a Nemesis of the Roman Empire (egyes országokban Celtic Kings: The Punic Wars) 2004-ben, ami új küldetésekkel és két új választható civilizációval (pun, ibériai), míg a 2005-ben megjelent Imperivm: Great Battles of Rome további négy játszható nemzetet (egyiptomi, germán, brit, és római köztársaság) bővítette a kínálatot.
A Celtic Kings: Rage of War, teljes egészében magyar nyelven jelent meg, Kelták Királya címmel. Mind a szöveg, mind a szinkron magyar nyelvű. Ugyanakkor a másik két részről, (sajnos) ugyanez már nem mondható el. Éppen ezért, elsősorban a széria legelső részéről írok, bár, mint az olvasható is lesz, a másik két rész (sajnos) nem sokban különbözik az elsőtől, így azokra is vonatkoznak a lent írottak...


A játék lényegében rts, de van benne egy elég erős rpg vonal is, mivel egyes egységek fejlődése is szükséges a csaták és küldetések megnyeréséhez. Ugyanakkor minden egység rendelkezik saját eszköztárral, amiben négy, tetszőleges mágikus tárgy számára van hely. 
A játék egyértelmű központi figurája egy Larax nevű, gall harcos, akit a oktató játékban, és a kaland módban irányíthatunk. Az oktató módban általa ismerkedhetünk meg az alapvető játékelemekkel. A kalandmódban pedig lemészárolt falujáért és családjáért vívott bosszúhadjáratában irányíthatjuk. Az ő élete a legfontosabb, ha megölik veszítünk. A kaland során több hős is csatlakozik a bosszúhadjáratunkhoz, így az ő életben maradásuk is létfontosságúvá válik.

A játékban kétfajta nemzet közül választhatunk: gall, és római. Ezeken kívül vannak még germán egységek is, ők a banditák szerepét töltik be a játékban; ugyanakkor, ha legyőzünk egy germán tábort, onnantól kezdve a mi színeinkben fogja termelni a katonákat. A játék két, későbbi részében további hat nemzettel bővül a kínálat. Az épületek és egységek az adott nemzet sajátosságaival, vonásaival rendelkeznek.


A játék a hódításra épül. Nem lehet épületeket építeni benne; maximum javítani lehet a megrongálódottakat. Ugyanakkor minden faluban, alapból megtalálható az adott néphez kapcsolódó, összes épület, s kerítéssel is körbe van véve, így nincs is igazán szükség továbbiak építésére. A falvak közelében vannak települések is, melyek élelemmel, és adott esetben parasztokkal látják el a központot.
A térképen szétszórva találhatók még erődök, melyekben alapból 500 étel és arany található. Ezek meghódítása után, öszvérekkel szállíthatóvá válnak az értékes források.

Az épületek hódítását minden katonai egység képes végrehajtani egy parancs segítségével. Falvakat, kikötőket a legegyszerűbb, mivel ezen épületekbe nem lehet betelepíteni egységeket. A városokat csak a városközpont megtérítésével lehet elfoglalni. Erődöknél nehezíti a hódítást, hogy ha egység van elszállásolva bennük, folyamatosan hajigálni fogják az ostromlókat. A városokat körülvevő tornyok szintén támadni fognak, amint a közelükbe érkezik az ellenség. Amint az adott épület elér egy hódítási szintet, a benne elszállásolt egységek kirohannak, és végső támadást indítanak.
Katapultok építésével, az épületek lőtávolságán kívülről is rombolhatjuk az adott épületet. Katapultokat közkatonákkal lehet építtetni. Minél többen dolgoznak benne, annál gyorsabban épül fel, s rövidül az ostromgép két támadása közti idő.


Minden városban van egy városháza, ahol az egységeinket szállásolhatjuk. Ez a város lelke, a hódítók elsődleges célpontja. Hősöket és speciális egységeket lehet az arénában képezni. Ugyanitt lehet végezni a hozzájuk kapcsolódó fejlesztéseket is. Közkatonákat a barakkokból lehet hívni. Ahhoz, hogy egy adott katonai kasztot létre lehessen hozni, szükséges a hozzá tartozó fegyverek kifejlesztése a kovácsnál. Druidákat, papokat, a druida lakban, templomban lehet képezni; míg a kocsmákban, a város működésére vonatkozó, egyéb fejlesztéseket vihetjük végbe.

A játékban két alapvető erőforrás az étel és az arany; ill. akár a szabad munkásokat is idevehetjük. Előbbi kettő a fejlesztésekhez szükséges, míg utóbbi kettő az egységek gyártásához. Az erőforrások önmaguktól termelődnek, az arany a falvakban, míg ételt a kisebb települések gyártanak, amiket öszvérekkel a központba lehet irányítani. A gazdátlan erődökben szintén találni erőforrásokat, így nem árt a játék kezdetén a környéken lévő összes ilyen külső épületet meghódítani.


Lehetőség van, úgyn. hősöket gyártani, akikhez hozzá lehet rendelni a hétköznapi katonákat, így utóbbiak kapnak egy keveset a hős tapasztalati szintjéből is. Ha a hőshöz sereg van rendelve, együtt alakzatokba fognak rendeződni, s a leglassabb egység tempójában fognak mozogni.
A hősökhöz hasonlóan, szintén az Arénában képezhetők speciális harcosok, akik a galloknál a viking lordok, és a rómaiaknál a szabad harcosok. Előbbiek sajátossága, hogy minden támadás után elszívnak egy keveset az ellenfél életéből, s a sajátjukat töltik fel vele; ill., ha minden viking fejlesztés kész, akkor minden egyes képzés után, kettővel magasabb szintű egység jön létre. Utóbbiak különlegessége, hogy a legmagasabb tapasztalattal rendelkező egység szintjén képezhetők az új egységek.

A hétköznapi egységek képzéséhez szükséges fegyvereket a kovácsnál lehet fejleszteni, míg, magukat a katonákat a barakkokban. Minden egyes egység képzése, a költségek mellett, bizonyos időbe telik, amelyet az ikonja alatt látható csík jelez. A közkatonáknál ezt a barakkokban lehet gyorsítani egy fejlesztés által.
Az egységeket, már a kiképzésük után lehet edzéssel fejleszteni, egy bizonyos szintig. Az arénában egy fejlesztéssel kibővíthető ez a korlát, így egészen 12. szintig tudják egymást képezni a katonák. Onnantól kezdve viszont csak küzdelmek árán képes fejlődni. 


A papokat/ druidákat mindenképpen szükséges fejleszteni, főleg a küldetésben. A "Tanul az egységtől" paranccsal megkeresi a közelében lévő, nála fejlettebb szintű egységeket, és általuk képzi fel magát a legerősebb katona szintjéig. Az egységek fejlődésének nincsenek felső korlátai, de minden egyes szinttel, egyre nehezebb feljebb tornászni a mutatót.

Minden egység egyedi képességekkel rendelkezik - melyekről a súgóban lehet tájékozódni. Az "L" ikon a szintet mutatja; a "kardok" ikonnál a minimális-maximális támadó értéket. Ha egy nálánál magasabb szintű ellenféllel harcol, akkor a minimális, míg ha alacsonyabb szintű ellenféllel, akkor a maximális sebzést viszi be ellene. A "pajzs" ikon a vágás-szúrás elleni védelmi értéket mutatja; míg a hús az egységnél lévő élelmet. Érdemes ez utóbbira odafigyelni, mivel ha elfogy az élelme, csökkenni kezd az egység élete, s bár éhen nem tud halni, de nagyon alacsony szintre képes levinni azt. Az egységek az élelmet a falvaink, városaink közelében automatikusan feltöltik; illetve ha olyan erődben tartózkodik, amelyben van élelem.

Rengeteg mágikus tárgy van a játékban. Ezeket különböző rejtekhelyeken: faodvában, szobrok alatt, kutakban, romokban találhatjuk. Ezek hatással lehetnek az életerőnkre, védelmünkre, támadásunkra; élelmiszerkészletünkre, és tapasztalati szintünkre is, míg néhány, az ellenfélre is hatással van. A kalandmódban található ezek közül a legkülönlegesebb, az Erő ékköve, mely Laraxnál található, és ha feltöltődik energiával minden képessége megnő. Néhány ereklyével kereskedni is lehet, mint pl. a Vérkővel, amelyet egy bizonyos druidának adva, több hasznos képességet is kaphatunk cserébe.


Érdemes még párszóval említeni a druidák és papok; valamint a későbbi játékokban szereplő papi karakterek különleges képességeit. Minden nemzet papjának egyedi, és nagyon hasznos képességei vannak. Amellett, hogy képesek gyógyítani a sérült egységeinket, némely képes halottakat idézni, láthatatlanná válni, állatokat irányítani, vagy villámokkal agyoncsapni több ellenfelet egyszerre. Minél magasabb szinten állnak, annál gyorsabban, és annál tovább képesek alkalmazni képességeiket. A játékban vannak Stonehenge-ek, amelyek további varázslatokra képesek a vallási vezetők által. Ha egy bizonyos számú szent egységet odaállítunk, némely varázslat folyamatosan arannyal látja el birodalmunk, míg másik a harcosok képességeire hat, míg le nem telik az idő. Ez persze az egységek életével jár, ugyanakkor sok esetben nagyon hasznos tud lenni.

És mielőtt még elfelejteném... a játék szinkron! Baromi jó lett! Szerintem a top 10 magyar nyelvre szinkronizált játékok közt ott van a helye. Rengeteg szöveg van a játékban, s mind, maradéktalanul le van szinkronizálva, méghozzá minőségi szinten.


Mint említettem, további két folytatással rendelkezik a játék. Bár a második részben 2, a harmadikban pedig további 4 nemzettel is bővül a kínálat, ugyanakkor elmondható, hogy semmi újat nem tettek bele ezekbe. Ugyanazok a karakterek, ugyanolyan a grafika, ugyanaz a játékmenet; ellenben mindben más a háttérzene, tettek bele néhány változatos tájelemet, és mindhárom játékban különböző kaland játékok szerepelnek. A Celtic Kings-ben csak Larax, a gall harcos főszereplésével készült kaland található, ami a másik két részből hiányzik. A későbbi részek mindegyikében más-más központi karakter köré épül a játék, de körülbelül csak ennyit változtattak a fejlesztők.

A kelták Királya egy nagyon magával ragadó és hangulatos játék. Igaz, vannak hiányosságai (pl. lehetett volna több kaland benne), de még ezekkel együtt is egy nagyon passzentos kis darab. Ajánlom minden olyan játékosnak, aki szereti a hibrid-stratégiai játékokat, nekik biztosan tetszeni fog. Aki pedig a szinkronos játékokra van rágerjedve, annak mindenképpen meg kell ismerkednie ezzel a darabbal! A széria másik két részéből, inkább a harmadikat ajánlanám még. Minden benne van, ami a második kettőben is, de az a kevés újítás, amit felmutattak, elég lehangoló tud lenni. Minden esetre, ha már unjátok a két játszható nemzetet, és a zöld térképeket, akkor próbáljátok ki!

Adatlap:

Fejlesztő(k):   Haemimont Games
Kiadó(k):Strategy First; Wanadoo Edition; FX Interactive (Italy and Spain)
Tervező(k):
Motor:
PlatformokMicrosoft Windows
Kiadási dátum2002. augusztus 21.
Kiegészítők: 
Magyarítás:a játék magyar nyelven jelent meg. Magyar cím: Kelták Királya.

Ajánlott gépigény:

CPU: Pentium II 400MHz
RAM:64MB
GPU:16-bit 1024x768 Placa video
OS:Windows 95/98/2000/ME/XP
HDD:500MB
Hang:DirectX Compatible
DirectX:  8.1

Források. Wikipédia, Gépigény.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése