Stronghold 2

Mikor először próbáltam ki a játékot, az első dolog amit megnéztem, hogy vannak-e a játékban zsoldosok? :) Ugyanis a Crusader-ben az assassinok, és a lovas íjászok voltak a kedvenc egységeim, s paráztam, hogy visszatérve Európába mellőzve lesznek. De fellélegezhettem, és mikor egy kicsit jobban körbe néztem láttam csak, hogy mennyi új lehetőség kínálkozik a kastélyom építéséhez és irányításához. Rögtön elsőként a "dicsőség" pontrendszer jelentősége szúrt szemet. Immár nem csak a népszerűségünk pozitív-negatív mérlegének egyensúlyozásáról volt szó, hanem hogy jóformán, csak a népünkért tett erőfeszítéseinkből nyert pontok segítségével gyarapíthatjuk a seregünk létszámát. A dicsőség pontok szaporításához rendelkezésünkre áll, pl. a konyha, ahová a prémium hozzávalókat szállítják, hogy aztán a meglehetősen kifinomult ízlésű, és fingszagolgató nemeseknek készíthessenek belőlük 4 csillagos, gourmet fogásokat. De lovagi tornák, vásárok és zenészek székhelyének elhelyezésével, templomok és kocsmák üzemeltetésével, és a parasztok változatos étrendjével is gyűjtögethetjük pontszámainkat... Az ellenség, immár nem csak a falakon kívülről támad ránk: patkányok, bűnözők és szarhegyek leselkednek utánunk, minden sikátorból, melyek megszüntetésével szintén dicsőséggel gazdagodunk. A csatajelenetek hozzák az elvárt minőséget, ahogyan a fő-, és mellék kampányok is; az ellenségek, még ellenszenvesebbek, a parasztok, még nagyobb parasztok...Ami egy kicsit lehervasztott, hogy a játék elődeinek hibáit nem igazán orvosolta, s egy-két újabbat is szerzett melléjük. De ami leginkább nem tetszett, az az, hogy egy-két új dalt leszámítva a játék egy, az egyben a S1 soundtrack-jét örökölte. Egy kicsit többet vártam a zenei kínálatától, a korábbi részekből kiindulva. De a kisebb-nagyobb hibáival együttvéve is, ez egy igen jó játék! A középkori RTS-ek szerelmeseinek kötelező darab! :)

Megjelenése: 2005. április

Minimális gépigény:

CPU: 1.4 Ghz





RAM:
http://gepigeny.hu/
256MB





GPU: 32MB (GeForce2 MX upwards) DirectX 9.0c Compatible





DX: DirectX 9.0c





OS:
http://gepigeny.hu/
Win98SE/ME/2000/XP




HDD:
http://gepigeny.hu/
2.5 GB






Rendszerigény: http://gepigeny.hu/jatek/stronghold-2

A játék elérhető Steamen: http://store.steampowered.com/app/901735/

Játék ismertető: http://www.gamekapocs.hu/cikk/326/stronghold_2
Mapok, modok, és egyebek: http://stronghold2.heavengames.com/downloads/index.php

Szöveges magyarítás letöltése:   Drive   Mediafire

Szinkronos magyarítás letöltése:   Drive   Mediafire   Data    4shared

* Kód: xy

* A magyarítás elérhető tömörített, "rar" fájlokban is! Ha valaki inkább manuálisabb formában szeretné telepíteni a szinkronokat.

* A fordítás csak, kb. 75-80%-os, mivel nem tartalmazza sem a kampányok, sem a tutorial szinkronját!

Ami ebben a magyarításban szerepel:
- Katonai egységek: buzogányos, dárdás, harcos szerzetes, íjász, íjpuskás, lándzsás, létrás, lovag, mérnök, páncélos, szerzetes, szigonyos paraszt; arab orgyilkos, baltadobáló, berzerker, csónakos, felderítő lovas, lovas íjász, tolvaj, törvényenkívüli egységek visszajelzései.
- Parasztok megjegyzései, vágyai; pillanatnyi gondolatai uralkodásodról ("Jó reggelt, uram!", "Alacsonyabb adókat követelünk!", "Maga a legkegyetlenebb uraság...!", "Istenem, egyszerűen imádom ezt a kastélyt!", stb.).
- Üzenetek az írnoktól: tanácsok és figyelmeztetések (megtámadtak, járvány terjeng, információk népszerűségedről, stb.).
- Parasztok igényei: sok/kevés az étel; sok/kevés az adó; nyersanyag hiányzik (kő, fa, stb.).
- A Dzsin hangja (tájékoztató kísértet).
- Trónok Harca játékmód szereplőinek hangjai.
- Multihoz inzultálások, sértegetések.


*Ha valamelyik link nem működne, kérlek jelezd!

Csatlakozz Discord szerveremhez! https://discord.gg/ees5p6ZW4m

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése