Castle Attack 2

Letöltés

A Castle Attack 2 az első, amelyik 3D-s grafikával dolgozik. 2004. december 22-én jelent meg, hogy népszerűsítse a közelgő Stronghold 2-t, nagyjából 5 hónap távlatából. Simon Bradbury tervezte, amit Phil Busuttil egészített ki és programozott le Jason Juta grafikáival.


Míg nagyon hasonlít az eredeti Castle Attack-ra, addig sokban el is tér tőle (pl.: új grafika, játékmenet, ellenségek, stb.). Mint a Castle Attack-ban, a játékot 3 íjásszal kezdi a játékos, 3 különböző szintű falon. Ezek fogják feltartani az ellenséges hordákat. Habár eddig csak egy mérnök építette a várat 5%-onként, most 3 mérnök 2%-kal. Ugyan úgy mérnököt lehet csinálni bármelyik íjászból, és működik visszafelé is. Az íjászoknak viszont nincs több hely, csak a kezdettől lévő 3 darab.
Még mindig megvan a forró olajos bödön, ahogy az első részben, noha most a Z-vel lehet cselekvésre bírni. Emellett még 2 új taktikai lehetőségünk van. Az X gombbal a játékos köveket lőhet ki egy mangonelből, ami mindent elpusztít a fél pályás becsapódáskor. Ha még ez sem hozza meg a kívánt eredményt, meggyújtott farönköket lehet végiggurítani a csatamezőn a C gomb lenyomásával. Ez teljesen elpusztít mindent, ami csak az útjába kerül.

A pontszám kiszámítás különböző módokon zajlik. Először is a megölt egységek száma a mérvadó, itt más egység más pontot ad. Emellett ugyanúgy ott van a Time bonus az előző részből, amellyel annál több pont szerezhető, minél hamarabb elkészül a kastély. Castle Attack 2 újításai közé a pontszámításnál 4 dolog tartozik. Az egyik az Accuracy Multiplier, azaz pontossági szorzó. Ezt akkor kapjuk, ha a nyílzáporral nem vétünk el egy célpontot sem. Egyszerre több halálos lövés leadása mégjobban növeli a szorzóval megölt egységekért kapott pontot. Újabb újdonság a Honour Crown, dicsőség koronák. Azt jelzi, milyen messze lett eltalálva az egység. Minél távolabb, annál jobb az eredmény. A legtávolabbi lövésért arany korona, a hosszú távolságra leadottért ezüst, míg a közepes távolságért bronz korona jár. A közeli találatok nem adnak koronát. Harmadik, amit belevettek a játékba, az a Cow bonus, azaz tehén jutalom. Időnként egy tehén jelenik meg a csatamező túlsó felében. Ha sikerül eltalálni, 3000 jutalompontot kap a játékos. Az utolsó újdonság a pontszámításnál, hogy a megmaradt taktikai húzásokat is pontozza a rendszer. A segítségek minden pálya végén külön-külön hozzáadódnak a pontszámhoz. Legkevesebbet a forró olaj éri, míg a legtöbbet az lángló rönkök gurítása.


A játékmenetben is történtek változtatások. A legfeltűnőbb az új ellenségek, de más módosítások is történtek. A képernyő bal alsó sarkába látható, ahogyan épül a vár, nem úgy mint a Castle Attackban. Ezen felül nem veszít a játékos, ha a falait lerombolták. Az Uraság jókora életerővel rendelkezik, aki az utolsó védőjeként küzd a vár védelmezéséért. Míg a gyengébb csapatokból (mint például a lándzsás) számosat legyőz, addig a kardforgatók nagyobb csapatával már nem bír annyira.

Nagy változás ment végbe az ellenségese egységek közt, ahogy az alább van felsorolva:
  • Lándzsás: Megint csak az első egység, amivel találkozik a játékos. Egy nyílzáporral megölhető, de gyakran nagyobb csapatokban támadnak.
  • Kardforgatók: Először a 3. szinten bukkan fel. Lassan mozognak, de nagy rombolást visznek véghez a falakban, és könnyen elbánnak az Urasággal.
  • Számszeríjász: Változatlanul maradt a Castle Attack óta. Halálos lövedékükkel bármely íjászt lelövi már a félpályáról, viszont egy lövéssel könnyen megölhető.
  • Katapultok: Lassú mozgású ostromszerkezetek, kilőtt szikladarabjaik halálos csapást mérhetnek a védelemre, azonnal elpusztítva a becsapódáskor. Igyekezz 4 nyílzáporral kilőni őket.
  • Skandináv fejszések: Gyors mozgású, halálos csapatok, akik elsőként a Castle Attack 2-ben jelenik meg elsőként. Ezen edzett harcosok 2 találattól hanyatlanak el. Szembesülni velük 7. szinttől lehet, de már akkor is nagyobb csapatokban támadnak.
  • Faltörő kos: Új ostromgép a Castle Attack 2-ben. Lassú, de ha egyszer oda ér a falakhoz, hihetetlen gyorsan lerombolja. A Castle Attack sorozat legnehezebben elpusztítható egysége.
Segítségek és tippek
  • A Castle Attack 2 első pályája egyetlen lövés nélkül megnyerhető.
  • Addig tartogasd a taktikai lehetőségeket (segítségeket), amíg csak lehet, hogy maximalizáld a pontszámodat.
  • Ha a lángoló rönköket használod, szedd le az íjászaid a falakról, mert egy rövid ideig biztonságban tudhatod magad.
  • Amint meglátsz egy katapultot, igyekezz minél hamarabb szétkőni, ugyanis ha lehetősége van lövésre, a falakat gyorsan bebontja, ami nagy gondot fog okozni.
  • Csak akkor próbáld meg a tehenet lelőni, na nem vagy közvetlen veszélynek kitéve.
  • Igyekezz kivenni az íjászokat a falról, mielőtt lerombolnák, vagy egy számszeríjász eltalálná őket.
Rendkövetelmények:
  • Operációs rendszer: Windows 98/ME/2000/XP
  • Processzor: Pentium II 300mhz (550mhz+ ajánlott)
  • Memória: 64MB (128MB ajánlott az internetes játékhoz)
  • Merevlemez: 120MB (200MB telepítés alatt)
  • Képernyőfelbontás: 800x600 vagy nagyobb
  • Videó: 4MB DirectX 7.0 kompatibilis
  • Hang: DirectX 7.0 kompatibilis
  • Modem: 56k internetes játékhoz
Letöltés

Forrás: http://strongholdcrusader.hupont.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése